Első könyv
Juan és Eulália
Fejezetek : 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Glória bement a hálószobába. Kevert két koktélt, egy Blady Maryt, és egy Margarétát, a táskájából elővett egy kést, a szobában lévő ágy párnája alá csúsztatta, aztán lefeküdt a baldahinos ágyba, és magára húzta a selyemtakarót. Fekete, fiatal, ruganyos teste szenzációsan mutatott a világoskék selyem ágyneműn. Rafináltan elrendezte a lába között a takarót, hanyatt feküdt és várt. Glória hivatásos kurtizán volt. Amíg várt, végig gondolta, hogy hogyan is került ide.
Zuhogott a trópusi eső a munkatábor apró kis barakkjaira. Az esőcseppek
végig folytak a bádogtetőkön, és kisebb áradatként söpörtek végig a falak
mellett. A hatalmas pocsolyákban gyerekek játszottak a dagonyázó disznók
mellett. Meztelen, fekete testüket langyos fürdőként verte az eső. A felnőttek
mind egy kunyhó mellett gyülekeztek. Bentről tompa nyögések hallatszottak,
aztán egy éles sikoly. Eulália Markez vajúdott. Harmincas éveinek vége felé
járt, és ez az ötödik terhessége volt. A bábaasszony éppen melegvizes
törölközőt terített a hasára, és felnyúlt, hogy megnézze, mennyire tágult.
Férje, Juan a kezét fogta, és az arcát törölgette.
- Csak nyugodtan, kedves. Nem lesz semmi baj. - mosolygott a
feleségére, és magában nagyon elszomorodott. Ha ez a gyerek is lány lesz,
kénytelenek lesznek Gonsales Mammának oda adni. Jó pénzt fizet majd havonta a
gyerekért, aztán ha ügyes lesz a szakmában, eltarthatja az egész családot
később. De melyik szülő adja kurvának szívesen a gyerekét.
- Most menjen ki! - szólt rá a bába. - Eddig is nem tudom, hogy mit
lábatlankodott itt? Férfi embernek ilyenkor kint a helye! - Juan kelletlenül
felállt. Eulália könyörögve nézett rá,
és nem akarta elengedni a kezét, de jött a következő roham, és a bába
kihasználva a helyzetet, kilökdöste az ajtón a nem túl határozott férfit. A
többiek mind ott guggoltak az eresz alatt, így hát Juan is melléjük
kuporodott. A gyerekek nem értették,
hogy mi is történik a házban, de a fiúcskák szintén apjuk mellé guggoltak,
ezzel is növelve a pillanat fontosságát.
- Nyomjon kedves, nyomjon! - hallatszott bentről a bába nyugodt, de
határozott hangja, aztán nyögések, és zihálások szűrődtek ki, majd ismét az
öregasszony biztatása:
- Mindjárt kinn lesz, na még toljon! - rövid csend, aztán Eulália
felsikított, aztán újabb csend, és a kicsi felsírt.
- Mindjárt kihozzák - gondolta az apa. - Biztosan fiú, jó erős hangja
van. - A bába néhány perc múlva ki is jött a karján a formás, fekete
csecsemővel. Gyönyörű volt. Fejét fekete, göndör pihe borította. Szemei
sötétkéken csillogtak, karjai gömbölyűen bújtak ki a takaró alól. Ám a bábaasszony
nem mosolygott. Tudta, hogy Markezék is milyen cipőben járnak.
- Lány. Az anyja a Glória nevet adta neki. - Juan átvette a ötödik
lányát, és megcsókolta. Aztán bement a feleségéhez, és a karjába tette a
csöppséget, aki egyből az emlőket kereste.
- Szép lányt szültél nekem, Eulália. Az Isten áldjon meg érte - mondta
mosolyogva és közben sírni lett volna kedve. Ha nem lesz jobb a gazdasági
helyzet, mire a kislány három éves elmúlik, valóban kénytelen lesz eladni
Gonsales mamának. Kiment a többi férfi közé, és lassan átballagtak az esőben a
kantinba. Tekilát és sört rendeltek, aztán leültek megbeszélni a sors
rejtelmeit.
Juan Markez együtt harcolt Kuba függetlenségért Fidel Castroval. Azt
remélte, hogy a változások után majd ő is járhat egyetemre. Orvos szeretett
volna lenni. Euáliával egy gyűlésen ismerkedett meg. Gyönyörű gazella testű
lány volt. Az első pillanatban egymásba szerettek. Este már hazakísérte, és
lelkesen vitatkoztak Castro beszédéről. Gyűlölték az amerikai imperialista
bandát. Juan rokonai évszázadok óta a földeken húzták az igát, Euláliáék pedig
egy családnál cselédkedtek. A lány is többre akarta vinni. Tehetségesen
festett, és egész jó fotókat készített. Újságíró akart lenni.
Mindenhova együtt mentek az után az este után. Hamarosan le is
feküdtek. Moziba mentek, és mikor vége volt Juan hazafelé kisérve a lányt egy
utcai zenekar felé vette az útját. Szólt a szamba és ők beálltak a többi táncos
közé. Eulália szédítően táncolt. A férfi érezte a teste melegét a vékonyka
nyári ruha alatt. Hegyes kis mellecskéi nekifeszültek a blúzának, és hívogatóan
rengek a zene ritmusára. Amikor a táncnak vége volt, alig várták, hogy
hazaérjenek Eulália lakására, egy kis garzont bérelt, mind a kettőjüket égette
a vágy. Juan pontosan ilyennek képzelte a szexet, Eulália szenvedélyes, vad
szerető volt. A fiú minél előbb el akarta venni feleségül.
Megindult az egyetemi élet. Juant előbb egy átképzőbe küldték, mert nem
volt annyi iskolája, amennyivel rögtön felvették volna az Orvosira. Eulália
pedig a tanulmányai mellett, félállásban elhelyezkedett egy lapnál, kifutónak.
Egy év telt el így. Napközben tanultak, és dolgoztak, esténként pedig
sétálgattak, filozofálgattak. Juant
végül felvették az egyetemre, bár azt nem értette, hogy ehhez mért kellett egy
évig marxizmust tanulnia. Eulália pedig mesélt a lap szerkesztőségében folyó
tisztogatásokról. Ezek a dolgok egyre kevésbé tetszettek nekik, de nem fogták
fel túl komolyan. Nekik csak az volt a fontos, hogy végre úgy élhettek, ahogyan
azt sosem remélhették volna a régi rendszerben.
A második együtt töltött év után Eulália teherbe esett, így
összeházasodtak. Sikerült egy lakást is szerezniük, és már ide született meg a
kis Bessy. Eulália bölcsödébe adhatta, miután fél évet otthon volt vele. A szerkesztőség meg volt vele elégedve, és
mivel túl sok reakciós elemet gyomláltak ki az újságírók közül, elkezdték
kiküldeni több munkásgyűlésre, tudósítani. Már éppen egy használt kocsihoz is
hozzájutottak volna, amikor beütött a krah.
Eulália egy gyárban a munkásgyűlésen volt tudósítani, amikor az egyik
párttag felállt és elkezdte bírálni az alkatrész utánpótlást. Parázs vita
alakult ki, és a munkást végül is elvitték a rendőrök. Eulália döbbenten állt
az események előtt, és nem tudta, hogy miként is írja meg a történteket. Végül
úgy döntött, hogy nem ferdíti el az igazságot. Nincs joga a hatóságoknak
elhurcolni az elégedetlenkedőket, és meg kéne hallgatni az ellenvéleményeket
is. Valamint azt, hogyha egy üzemben nem megy a munka az nem feltétlenül
szabotázs. Megmutatta a cikket Juannak, az pedig büszkén megcsókolta és
biztatta, hogy adja csak le. Leadta.
Másnap reggel nem kapták meg a házhoz szállított napilapot. Az asszony
csodálkozva vitte vissza reggel a kislányt, nem vették be a bölcsödébe. Mire
hazaért, Juan már a kapuban várta két rendőrrel, meg egy teherautóval. Az autón
volt pár holmijuk, majd őket is feltessékelték, és elvitték vidékre. Késő
estére érkeztek meg az őserdő közepén egy táborba, ahol bezsuppolták őket egy
pici, nedves barakkba. Rabszolga őseik jobb helyen voltak elszállásolva. Napi
élelemért vághatták a nádat. Reggel és este kaptak híg kását, és egész nap csak
dolgoztak. Eulália a hátán Bessyvel, és a hasában Mártával.
Tudták, hogy a cikk miatt kerültek ebbe a helyzetbe, de se tárgyalás
nem volt, se akár egy magyarázó szó. Azt sem tudták, hogy meddig kell itt
maradniuk.
Végül aztán egy fél év múlva kaptak egy papírt. Egy határozat volt,
hogy politikai eltévelyedésük miatt másfél év átnevelő táborban eltöltendő
nevelőmunkára ítélik őket. Szállás és étel biztosítva. Ha megfelelően fejlődnek
eszmei síkon, másfél év múlva biztosítanak munkát és lakást nekik. Juan csak
nevetett.
- Nagyon jó kis nevelőmunka ez. Ha vissza akarnak rabszolgának nevelni,
akkor kitűnő. - Eulália sírt. Rázta a vállát a zokogás. A férje vigasztalgatta:
- Ne törődjél velük, ha letelik a másfél év, visszamegyünk a fővárosba,
én befejezem az egyetemet, aztán lemegyünk anyámékhoz, és elmegyek majd a
közelben körzeti orvosnak, te meg lehetsz az asszisztensem. Ne idegesítsed
magad, gondolj a kicsire.
Lassan abbahagyta szegény
asszony a sírást, de mélységesen gyűlölte magát, hogy miatta kerültek ebbe a
helyzetbe.
Már igen gömbölyödött, így levették a fizikai munkáról, és berakták a
konyhára. Jóval finomabban főzött, mint az előző asszony, így a többiek nagyon
megszerették. Ügyesen gazdálkodott az élelmiszerjegyekkel, így a vasárnapon
kívül még egy nap ehettek húst is.
Márta egy verőfényes nap reggelén jött a világra. A bábának kétszer is
vágni kellett, és még így is nehezen bújt ki a kislány. A nyakára tekeredett a
köldökzsinór, feje lila volt az erőlködéstől és az oxigén hiánytól, de
élt. Amikor levágták a nyakáról a
fojtogató zsinórt, egyből felkiáltott. Hangja szirénaként töltötte be a kis
telepet. Az asszony egy hónap múlva már megint a földeken hajlongott.
Nem akartak több gyereket, főleg ebbe a pokolba nem, de nem engedtek
gyógyszert szedni a nőknek, sőt amelyik nő két évig nem esett teherbe, bevitték
egy központi telepre, és mesterségesen megtermékenyítették. Senki sem értette,
hogy minek ebbe az embertelen helyzetbe ennyi gyerek, de úgy döntöttek, hogy
akkor legalább a sajátjukat nevelik fel.
A másfélév végül is nagy kínkeservesen letelt. Egy újabb teherautó
érkezett, rajta két családdal. Jött egy nyakkendős férfi is, és három ott élő
családot behivatott az iskolaépületbe. Kitöltetett egy tesztet velük, aztán
visszaküldte őket a dolgukra. Este, mikor megjöttek a földekről, vacsora
helyett megint az iskolába kellett menniük. A nyakkendős férfi nagy örömmel
fogadta őket. Kiterítette a teszteket, és boldogan mondta, hogy mind a három
család megfelelt az elvárásoknak. Javító - nevelő munkájuk ezennel
befejeződött. Az állam a tábor melletti lakótelepen biztosít nekik lakást.
Munkájuk pedig az állami gazdaságnál lesz. Juan megkérdezte, hogy felmehetnek -
e a fővárosba. Ő szeretné befejezni a tanulmányait. A férfi azt felelte, hogy
persze, hogy felmehetnek, csak az államnak nincs pénze az utaztatásukra.
Maradjanak a barakklakásban, rakjanak félre a fizetésükből, és akkor egy év
alatt összegyűlik annyi, hogy visszaköltözhessenek Havannába. Juan megkérdezte,
hogy nem vinnék- e föl őket a kocsival, mire a férfi azt felelte, hogy állami
autón nem szállíthatnak magánszemélyt, azzal gyorsan kezet rázott velük, beült
a teherautóba, és elviharzott, ők pedig ott álltak tanácstalanul a tábor
közepén.
Végül is úgy döntöttek, hogy ott maradnak a barakképületben, és a
lakbérkülönbséget félreteszik. Ám egy hét múlva rádöbbentek, hogy nagyobb
kelepcébe kerültek, mint gondolták. A munkájuk ugyanaz volt, mint eddig, csak a
drágán vett hozzávalóból most Euáliának kellett utána megfőzni.
Amikor hétvégén bementek a közeli városkába, hogy végre körülnézzenek,
mindenki furcsán nézett rájuk, végül bevitte őket a rendőr, és finoman tudtukra
adta, hogy semmi keresni valójuk nincs régi fegyenceknek ott. Eulália majdnem
elvetélte harmadik gyermeküket, mert meg merte kérdezni, hogy miért bánnak
velük így, mire a rendőr a hasába vágott puskatussal.
Végül azzal kerestek egy kis mellékest, hogy az asszony mosni kezdett a
többiekre. Ugyanolyan nyomorban éltek, mint az elítéltek. A konyhaszekrényben
lassan gyűltek az aprópénzek az utazásra. Eulália még azon a reggelen is
mosott, amikor a kis Edna megérkezett. Könnyen született. Pici, vézna lányka
volt, és a fél szemére majdnem vak. De aztán megerősödött, és talpraesett, szép
gyerek lett belőle.
A boltos és a kocsmáros is a barakk tábor lakói közé tartozott. Orvos
egy hónapban csak egyszer jött. Juan összebarátkozott vele, és az elvitte neki
egypár régi tankönyvét, amiből ő, szorgalmasan tanult is. Végül már
meggyógyított egy pár kisebb bajt is, így kezdték „Doki”-nak szólítani.
A tábort felügyelő katonák nem sokat törődtek velük. Mindenki csendben
tette a dolgát. Tudták, hogy nem lázonghatnak, és ha nem jól teljesítettek,
kegyetlenül levonták a bérükből. Odakerülésük harmadik napján hoztak egy újabb családot. A férfi kiabálni
kezdett, és megtagadta a munkát, mire a parancsnok tüzet vezényelt, és a férfit
agyonlőtték.
Ezen kívül az incidensen kívül több nem is volt, de mindenki érezte,
hogy nem jó velük ujjat húzni. A heti
fizetésen kívül nem is érintkeztek velük, azt is csak a már büntetésüket
letöltöttek kaptak. Markezéket beleszámítva még négy család.
A férfiak hétvégén munkától elgyötörten beültek a kocsmába, és olcsó
rumot, tekilát meg sört ittak. Tanakodtak, hogy hogyan is szabadulhatnának
szorult helyzetükből, de egyre jobban látták, hogy nincs kiút.
Egy nap aztán Juannak nagy lehetősége akadt. Felajánlotta neki az
orvos, hogy legyen a sofőrje. Az ő látása annyira megromlott, hogy elvették a
jogosítványát, és így csak akkor praktizálhatott tovább, ha talál magának egy
sofőrt. Sokat nem tudott fizetni, de Markezék félre tudtak belőle rakni, és
kilátásuk lett, hogy végre elkerüljenek a telepről. Ám ekkor Eulália ismét
teherbe esett. A terhesség pedig problémás lett. Az asszony kétszer is
bevérzett, így ágyban kellett maradnia. Bessy már kilenc éves volt, így a
kisebb házimunkákat hősiesen végezte, de azért a munka oroszlánrésze Juan nyakába
zúdult. Egy kereset kiesett, és gyógyszerek is kellettek. Minden pénzük
elúszott, de abban reménykedtek, hogy ez a gyermek végre fiú lesz.
A fiúk után kaptak egy kis családi pótlékot, később pedig jobban bírták
a munkát. Amikor pedig felnőttek, nem kellett őket kiházasítani. Ha pedig
valami történt a szülőkkel, a fiúkat szívesebben fogadták örökbe.
De hiába, ez a gyerek is kislány lett. Evának keresztelték.
Aztán Eulália hat évig nem esett teherbe. Kétszer is bevitték a
korházba, hogy megtermékenyítsék, de az orvos mind a kétszer azt mondta, hogy
meddő lett. Juan továbbra is fuvarozta a körzeti orvost, de a pénzük így sem
lett több. Először Bessyt kellett beiskoláztatni, aztán Mártát. Majd összedőlt
a barakkjuk, így ujjat kellett építeniük, és bár mindenki segített, így a munka
szinte semmibe sem került, de a faárut meg kellett venni, és a boltos jól
megkérte az árát. Ráment ismét a kék
bögre tartalma.
Aztán a következő vasárnap, mikor Juan nem volt bent az ivóban, a
boltos jól berúgott, és elkotyogta, hogy jól átverte a „Dokit”. Erre a férfiak
felálltak az asztaltól, és alaposan megverték. A kis közösség nem tűrte maga
között a csalókat. A férfi feljelentette őket, ám a parancsnok vizsgálatot
rendelt el, és mikor kitudódott, hogy mi is történt, a boltost kizavarták a
földekre, és azután az üzletet a katonák vették át.
Végül jött az új kormányprogram, és mindent jegyre kezdtek árusítani.
Először csak a kenyeret, lisztet, tejet. Aztán már a húst, és a tojást is. Majd
minden élelmiszerre kiterjedt a jegyrendszer, végül már a ruhaneműre is. Egy
hónapban egy nőnek csak két bugyi jegy járt. A gyerekek pedig lerongyolódva,
mezítláb jártak az iskolába, ahol csak csúfolták őket, mert a telepről jöttek.
Már megint összejött volna a pénz, hogy átköltözhessenek a lakótelepre, és
végre Eulália is rendes munkát vállalhasson, amikor a kis Edna beteg szemét úgy
megütötték az iskolában, hogy azonnal meg kellett műteni. Érdekes mód a korház
szemorvosa addig szóba sem állt velük, míg a vastag boríték a zsebébe nem
került.
Edna szerencséje mégis ez a baleset volt. A látása teljesen rendbe
jött, és valahogy tekintélyt szerzett magának, így a kinti gyerekek többet nem
merték piszkálni őket.
Tizenötödik éve éltek már a
táborban, amikor Eulália ismét teherbe esett. Most nem volt semmi baja. Még a
nyolcadik hónapot is végig dolgozta a földeken, a végén már csak a vizet
hordta. A fájások egy esős reggelen jöttek. Juan úgy döntött, hogy saját maga
vezeti le a szülést, ám Eulália sikolyai hamarosan odavonzották a bábát.
- Maga csak ne kísérletezzen a saját feleségén! - rivallt rá, és egy
székre mutatott. Juan szófogadóan leült, és izgatottan figyelte a rutinos
asszony ténykedéseit, amíg az végül ki nem zavarta.
Most pedig itt ült a többiekkel a kocsmában, és a lánya, Glória
egészségére iddogáltak, ám a jövőjét még nem is sejthették.
A kis Glória alig múlt három hetes, amikor felültek vele a városba menő buszra. Eulália két hétig dolgozott a kis ruhácskán, ami rajta volt. Rózsaszínű kötött kabátkája alatt a még megmaradt egyszem selyemblúzából varrt kis réklit adott rá. Lábacskáján horgol cipőcske, fején ugyan abból az anyagból sapka. Szinte minden pénzük elment rá, de ha Gonsales Mamma igent mond a kis teremtményre, tízszer ennyit kapnak érte.
Csendesen ültek a buszon, szinte sehova sem néztek. Úgy érezték, hogy
az emberek pontosan tudják, hogy hova mennek, és ez így is volt, csak az nem
volt igaz, hogy megvetették őket. Erről a környékről mindenkinek volt olyan
hozzátartozója, aki Gonsales Mamma műintézetében nevelkedett.
A busz lassan elhagyta a hatalmas fák által szegélyezett földeket, és
rákanyarodott a városba vezető útra. Itt gyönyörű villák álltak a hatalmas
kerítések mögött. Juan szíve elfacsarodott, és eszébe jutott, azaz éjszaka,
amikor a nagyanyja bevitte először a Gazdához. Sírt. Alig múlt nyolc éves. A
Nagyi pedig vigasztalta:
- Na ne ríjál mán. Majd a Gazda járat iskolába. Mög osztán van ott tübb
gyerök is a faluból. Tudod a kis Julio tavaly került ide. Majd Karácsonykur
haza gyössz. - de ő vigasztalhatatlan
volt. Aztán odaértek a villához. Pont
ilyen volt, mint ezek, csak egy nagy földbirtok közepén állt. A Nagyi megmosta
az arcát a szökőkútnál, és beígért neki pár nyaklevest, ha nem hagyja abba sírást.
Hát abba hagyta. A Gazda egy fehér
ember volt. Amerikai. Az intézője vitte az ügyeit, ő is fehér ember volt, mert
a Gazda az év nagy részét az Államokban töltötte.
Tényleg járhatott iskolába. Az istállóban kellett dolgoznia, és az
intéző jó gazda volt. A jó munkáért jutalmazott, a rosszért büntetett, de nem
vadul.
Két hónap volt kínszenvedés az évből, az, amikor a Gazdáék megérkeztek.
A Gazda is nagyon szigorú volt, de volt egy fia, és az, ahol tudta, gyötörte a
néger szolgákat. Juan sem volt kivétel. Egyszer nagyon megverte a
lovaglóostorral, mert a ló ledobta. Juanra fogta, pedig a jószág közelében sem
volt. Akkor megfogadta, hogy bosszút
áll.
Amikor a forradalom kitört a fővárosban, az elsők között volt, aki
megszökött a birtokról, és beállt Castro seregébe. Alig várta, hogy elérjék a
birtokot, és bosszúját beteljesíthesse, de már csak romokat találtak.
Azt hitte, hogy az új kormány majd kihúzza a nyomorból az országot, de
még elviselhetetlenebb lett az élet.
A busz bekanyarodott a pályaudvarra, és ők leszálltak. Gonsales Mamma a
piactér melletti utcában lakott. Egyre nehezebb léptekkel haladtak a koszos kis
utcácska felé. Gloria felébredt, és csöpp kis kezével az anyja emlőjét kereste,
amikor rájött, hogy nem kaphatja meg, éktelenül elkezdett sivalkodni. Eulália
csitítgatta. Csakhamar megérkeztek a ház elé.
- Most gondold meg, szívem. Ha aláírtuk a szerződést, nincs vissza út.
- Talán így kiszabadulhatunk ebből a pokolból. Nem csak ez az egy
gyerekünk van. Rájuk is gondolni kell. Egyébként is még hat évet velünk lesz.
Téged, meg engem is elvittek a szüleink szolgálni ebben a korban. - a férfi
bólintott, az asszony pedig, mikor az nem nézett oda, elmorzsolt egy
könnycseppet.
A férj megnyomta a csengőt. Belülről kellemes, éneklő női hang szólt
ki:
- Azonnal nyitom! - egy pár pillanat múlva gyönyörű, karcsú fekete lány
nyitott ajtót szűk, piros kisestélyiben.
- Tessék. Á, látom a Mammát keresik - látta meg Eulália kezében a kis
csomagot.
- Erre tessék - mutatta az utat a szalon felé. Mindjárt jön a Mamma,
addig foglaljanak helyet.
A szalon kissé feltűnően volt berendezve. Hatalmas franciaablakait
virágos csipkefüggönyök és vörös sötétítők takarták. A kanapé és a székek is
vörös bársonnyal voltak beborítva. A falakat nagymintás tapéta fedte.
Mindenfelé apró asztalkákon mindenféle híres szobrok másolata, többek között
Michelangelo Dávidja, meg vázák. A képek a falon pedig erősen erotikus
beállítottságúak voltak. Pár perc múlva
egy másik, fiatalabb nő jött be az ajtón, mögötte egy ötven év körüli kövér néger
asszonnyal. Valóban úgy nézett ki, mint egy Mamma. A rabszolga világban a
dadákat hívták így.
- Julietta Manuéla Gonsales, a Mamma. - jelentette be a lány pátoszosan
az asszonyt, majd távozott. Mamma arcán pedig széles mosoly terült el.
- Á, a Markez család. Végre meglátogatja a mi kis intézetünket Juan!?
De sajnos most sem a lányaim kedvéért. Na mutassák, hogy kit is hoztak nekem.
Azzal a gyerek után nyúlt nagy petyhüdt mancsaival.
- Glória a neve - adta át remegő kézzel a csöppséget az anyja.
- Szép név - mondta a Mamma, és letette a kislányt egy pléddel letakart
asztalkára.
- Ilyen szép kék szemeket, - lelkendezett az asszony - kár, hogy mire
megnőnek, besötétedik. Azzal kibontotta a csecsemőt a pólyából.
- Ó, asszonyom, igazán gyönyörű ruhácskája van ennek a kisasszonynak -
mosolygott a gyermekét féltő asszonyra, aztán teljesen levetkőztette a
kislányt.
- Nem kell félteni, meleg van itt, nem fog megfázni - körbeforgatta a
kis testet, aztán csöngetett a másik asztalkán lévő kis ezüstcsengővel. Egy
magas, szikár, vénkisasszony kinézetű nő lépett be. Fehér volt, és teljesen
lenszőke. Arca beesett, hegyes kis orrán csiptetős szemüveget viselt. Vékonyka
testén fehér blúzt, és hosszú fekete szoknyát viselt. A Mamma bemutatta:
- Ő Miss. Manuel, a titkárom - és súgva hozzátette - másra nem is jó.
És hatalmasat nevetett a saját mondásán, aztán a nőhöz fordult.
- Hoztál nyomtatványt?
- Igen, Mamma.
- Akkor írjad, egészséges leány, három hetes, néger. Anyajegy, sebhely,
torzulás nincs. Haja fekete, erős, szeme kék, még változhat. - A kislány lábait
lassan széttárva folytatta - szemérem ajkai erősek, enyhén duzzadnak. Lehajolt
és belecuppantott a kis lábak közé, mire a lányka sikkantott egyet - a nemi
szervek nem túlérzékenyek, reagálás kitűnő. - Legyen kedves asszonyom, és
etesse meg a kicsit! - Eulália ölbe vette a lánykát és körbenézett, hogy hova
is vonulhatna el, de a Mamma mosolyogva rászólt.
- Itt, legyen olyan kedves, ha a férje zavarja, átfáradhat a másik
szalonba. - Eulália megrázta a fejét, leült és a csöppség szájába adta a
mellét. Az mohón szopni kezdett. A Mamma és Miss Manuel közben halkan
beszélgettek. Mikor Gloria jóllakott és büfizett, a Mamma egy puha, finom
plédet vett elő, és betakarta a lánykát, aztán elnézést kért, és elvonultak a
missel együtt.
- Milyen leplezetlenül vizsgálta, szörnyű - borzongott meg az apa.
- Tudtuk, hogy milyen lesz, Maria elmesélte annakidején. Ők már a
lakótelepen laknak, pedig még nincsen hat éves a lány - szorította egyre kétségbeesetten
Gloriát Eulália. A Mamma visszatért kezében egy hatalmas pakkal, és egy
papírral.
- A lányuk megfelelt. Ezennel felveszem a Gonsales leánynevedébe, ha
aláírják a szerződést. Kérem, alaposan olvassák el. A kislány hat évesen kerül
be hozzánk, kivéve, ha azonnal lemondanak róla. Akkor is megkapják a havi
juttatást, csak akkor egy gyerekkel kevesebbre kell költeniük. Ha önök nevelik
a megadott korig, minden hónapban kimegy önökhöz egy ellenőr, és ha a gyerek
nem úgy fejlődik, ahogy elvárható, elvisszük. Ha önöknél marad, az összeg felét
kötelesek a kislányra költeni.
Markezék végigolvasták a szerződést. Az intézet bentlakásos, elit
nevelőintézetként szerepelt. Juan és Eulália még egyszer egymásra néztek, aztán
aláírták a papírt.
- Hogy döntöttek? Máris itt marad a kicsike, vagy csak hat év múlva?
- Csak hat év múlva - mondta az apa.
- Jól van. Helyes is. Maradjon kapocs a családdal. Addig is itt a
kezdőcsomag. Pelenka, meg ruhák. Az első csekket a jövő hónap elején kapják
meg. Ha lehet, minél előbb költözzenek be a telepre! Na ne bánkódjon asszonyom.
Ilyen szépséget fogok nevelni a maga kis Gloriájából - mutatott a falon egy
szép fekete lány festményére, akin csak egy takaró volt, fél melle kibukott
alóla, lábait pedig hívogatóan tárta szét.
- Ez én voltam, még tizennyolc évesen. Á asszonyom, igazán szépek a
ruhácskák, amit Gloriának horgolt, nem akar jó pénzért nekem horgolni?
- Miért is ne - vont vállat
Eulália.
- Fonalat küldök a jövő héten. Fiúknak, és lányoknak is kellene. Ha van
kedvük, még igyanak meg a lányokkal egy teát, nekem most mennem kell. - mondta
Gonsales Mamma, azzal kivonult a szobából.
Markezék pedig fogták az eladott lánykát hatalmas lelkiismeret
furdalások közepette és hazamentek.
Gloria szépen fejlődött. Euláliának bőven volt teje, és a kislány szép gömbölyű volt. Arcocskája hamvasan sötétrózsaszín volt, mint az egészséges néger csecsemőknek. Keveset sírt, és az éjszakákat átaludta. Az első héten megjelent a telepen egy teherautó, és babaágyat, kiskádat, és egy televíziót hozott Markezéknek. Alig fért be a pici házba a sok holmi.
Az első csekk a következő hónap elsején jött meg, egy levél
társaságában. Gonsales Mamma írta, és
felszólította benne a családot, hogy negyed éven belül költözzenek be a
lakótelepre, különben elveszik a kislányt tőlük.
Markezék bementek a telep vezetőségéhez, és megkérdezték, hogy
mennyivel tartoznak. Kölcsönt kellett felvenniük Edna műtétére, és még mindig
nyögték. Sajnos alá kellett írniuk, hogy addig nem hagyhatják el a telepet, mert
állítólag így tudták ellenőrizni, hogy minden jövedelmükből 22% - ot
levonhassanak. Öt hónappal még tartoztak.
Este tehát Juan leült, és megírta a tényállást Gonsales Mammának. Egy
hét múlva kapták meg a választ. A Mamma azt válaszolta, hogy az adóságot
átvállalta, és a juttatás egyharmadát havonta ezért levonja. Utána számoltak,
így többet kellett fizetniük, de mehettek a nyomorból. Választásuk úgysem lett
volna, így Juan elkezdett lakást keresni.
Öt nap múlva feladta. A lakások drágák voltak, és kicsik. Juan újabb
levelet írt Gonsales Mammának.
Két nap múlva reggel egy teherautó állt meg a barakk előtt, meg egy
ütött kopott fekete Mercédesz. A
személyautóból maga a Mamma kászálódott ki, és mosolyogva préselte be magát a
szűk kis ajtón. Csak Eulália és Glória voltak otthon. Juan éppen az orvost fuvarozta.
- Miért nem szóltak, kedves, hogy nincs hova menniük? Gonsales Mammának
vannak kapcsolatai, majd elintézi a dolgot - ölelte meg az asszonyt, mintha a
saját lánya lenne.
- Mennyi pénzük van? - jártatta körbe a szemét a putrin a Mamma. - Itt
nem változik semmi - borzongott meg, és azokra az időkre gondolt, amikor még ő
is ilyen körülmények között élt.
- Nem sok - mosolyodott el bánatosan Eulália.
- A férje?
- Dolgozik az orvossal.
- Mikor jön haza?
- Csak estefelé.
- No, nem érdekes. Vegye fel a legjobb ruháját, megyünk lakásnézőbe. -
Eulália öt perc múlva a Mercédeszben ült, amit egy lány vezetett. Mellette
Gonsales Mamma terpeszkedett, ölében a csendesen szunyókáló Glóriával. Az
asszony folytonosan fecsegett, és szidta a sofőr lányt, mert vagy túl lassan,
vagy túl merészen vezetett.
- Ritka manapság a jó sofőr. Az iskolai buszunknak van egy, de ma
kimenője van. Te lány, nem látod a táblát, hát minek van nekünk vezetési
oktatónk, ha nem tud veletek bánni?
Minden lányunk megtanul vezetni, persze akinek nincsen tehetsége hozzá,
azt hiába okítjuk. Még jó, hogy a farodat jól tudod mozgatni, ha kell -
nevetett nagyot a Mamma, majd megsimogatta Glória fejecskéjét.
Rákanyarodtak a városba vezető útra, majd a buszpályaudvarnál északra
mentek. Tíz percre a Gonsales Intézettől terült el az új telep. Sok ház még nem
volt kész, és még nem parkosítottak, de itt lehetett a legdrágább lakásokat
kapni.
- Mamma, erre biztos nincsen pénzünk - sápadt el Eulália.
- Bízd csak a Mammára. - nevetett az asszony, és alakjához képest
fürgén felment a ház előtti pár lépcsőn. - Lift is van, jöjjön kedves! - azzal
beszállt a négyszemélyes kabinba, szinte teljesen elfoglalva azt. Eulália
bepréselte magát mellé, azzal elindultak a tízemeletes ház nyolcadik emeletére.
Kiszállva a liftből a Mamma az egyik lakás elé kacsázott, és megnyomta
a csengőt.
- Már várnak minket. Maga ne szóljon semmit, csak jelezzen, ha tetszik.
Ha igen, a többi az én dolgom - az ajtó kinyílt, és egy spanyol férfi nézett ki
rajta. Amikor meglátta a Mammát, szélesre tárta az ajtót, és Eulália előtt
feltárult leendő otthona.
A lakás gyönyörű volt. A tágas előszobából nyílt a nappali. Ebből egy
folyosóra lehetett jutni, ahonnan balra nyílt a fürdőszoba, a konyha, és a WC,
jobbra pedig négy félszoba.
De Euláliának az erkély tetszett a legjobban. A nappaliból nyílt és az
erdőre volt kilátás róla.
- Na, megfelel? - kérdezte a Mamma, az asszony pedig bólintott, majd
feszengve szólt oda a Mammának.
- Megmutatná kérem, hogy a mosdót hogy kell használni? - a Mamma
bólintott és kikacsázott az asszony után.
- Ez gyönyörű Mamma, de mi nem tudjuk kifizetni. Nem akarunk megint
teljesen eladósodni - mondta remegve Eulália.
- Bízd csak ide, egy filléretekbe sem fog kerülni - veregette meg a
hátát a Mamma. Visszamentek a nappaliba a férfihez, és leültek a ládákra. A
lakás teljesen üres volt.
- Hát akkor térjünk a lényegre. Elhoztad a szerződést, Rodrigó.
- El Mamma, csak egy kis bibi van. Nem megy szociális alapon.
- Ej fiam, ha ezek az emberek nem szorulnak rá, akkor senki.
- Alvaró úrnak nem tetszik, hogy az ön védencei elviszik az alapot.
- Akkor, Alvaró úr nem lesz beeresztve a mi kis mulatságainkra, meg te
sem.
- Na de Mamma!
- Ne haragudjál fiam. Már ennyit sem tudsz elintézni a jó öreg
Mammának. Nézd meg ezt az asszonyt. Egy koszos barakkban él az erdőben. Van
tinektek szívetek? Miből fizessenek?! - a férfi felállt, és valamit az
öregasszony fülébe súgott.
- Jó, gyere el ma este - a férfi lehajolt, és megint súgott valamit.
- Ő nem az én intézetem tagja. Kérjél mást - a férfi megrázta a fejét.
- Kérdezze csak meg, Mamma!
- Csalódnál benne. Ő biztosan nem olyan ügyes, mint a lányaim. - a
férfi megrázta a fejét.
- Hát jó - adta be a derekát a Mamma. - Akkor menjél ki egy kicsit. A
férfi kiment az erkélyre, és betette maga után az ajtót.
- Lányom - fordult Euláliához a Mamma - Megkaphatjátok ingyen a lakást,
ha lefekszel Rodrigóval. Rendes férfi, jól bánik a lányokkal. Az én lányaim is
mindig meg vannak vele elégedve. - Eulália szeme kikerekedett.
- No ne csodálkozzál annyira. Nincs abban semmi. A férjed sosem tudja
meg - az asszony még mindig nem tudott megszólalni. Szemét végigjártatta a
lakáson, majd megrázta a fejét.
- Na ne bomolj te lány. Ha megteszed, még egy ágyat is kapsz ajándékba.
Egy dupla franciaágyat.
- Nem. Én szeretem a férjemet.
- Ki szabadulhatsz a nyomorból. Voltál a férjed előtt mással?
- Nem.
- Nem is vagy kíváncsi, hogy milyen mással?
- De.
- Na, akkor meg mire vársz!?
- Lehet, hogy Juannak nem is tetszene a lakás.
- Ne keress kibúvót, lányom. Itt hagylak egy órára, gondold meg - azzal
a Mamma fogta Rodrigót és
elmentek.
Eulália bement a fürdőbe, és kinyitotta a csapot. Élvezte, ahogy a
melegvíz végig folyt a kezén, és elgondolkodott.
Még mindig bántotta, hogy miatta kerültek ilyen helyzetbe. Elgondolta,
hogy ha ő nem lett volna akkor olyan ostoba, Juan már valamelyik havannai
korházban dolgozhatna, ő pedig valamelyik lapnál írhatna cikkeket. A gyerekek
szépen járhatnának, Glóriát pedig nem kellett volni eladniuk.
Itt a lehetőség, hogy valamelyest rendbe hozhatná a hibáját, ő pedig
kényeskedik. A lányát eladta kurvának, de őneki nem füllik a foga hozzá. A
Mamma azt mondta, hogy Juan sosem tudná meg.
Meg aztán ő is így született. Az anyját megerőszakolta az Uraság, ahol
cseléd volt. Az apja, már az aki végül felnevelte, még is elvette az anyját.
Véletlenül tudta meg az igazságot a nagyanyjától.
Kiment az erkélyre. Ha elindulna az erdőn át, pont a táborba jutna. Nem
kéne hozzá egy óra sem.
Egyre jobban úgy érezte, hogy meg kell tennie. A Mammáék visszaértek,
nyomukban két szállítómunkással, akik a franciaágyat cipelték.
- Melyik szobába rakjuk? - kérdezte az egyik munkás.
- A fürdőszobával szemben jó lesz? - kérdezte a Mamma.
- Igen. - Mondta Eulália. Beállították, aztán elmentek.
- Fürödj meg lányom. Rodrigó egy negyed óra múlva itt lesz. - mondta a
Mamma, és elment. Eulália pedig beletörődve a sorsába elment fürödni.
Egymás mellett feküdtek az új lakásban A férfi simogatta Eulália combját, és csöndesen beszélt hozzá, nehogy a gyerekek felébredjenek.
- Büszke
vagyok rád kedves. Igazán gyorsan kellett dönteni. A Mamma aztán mindent
megtesz nekünk Glóriáért. - Eulália gyomra felfordult. Szegény Juan ha tudná,
hogy ki tett meg és mit ezért a lakásért, lehet, hogy nem lenne ilyen lelkes.
Utálta magát érte, mert jól esett neki. Rodrigó tényleg gyöngéd szerető volt,
és a kezdeti merevségét hamar felváltotta az ügyes kezek által gerjesztett
gyönyör.
- Mennyi pénze
lehet Gonsales Mammának, hogy mindent el tud intézni? - töprengett a férj.
- Azt hiszem,
hogy nem pénzzel oldja meg az ügyeket.
- Hát?
- Szerintem a
hozzá járó hivatalnokokat zsarolja. Sokat tudhat a férfiakról. - „meg a
nőkről!” - tudatosult benne. Megfordult vele a világ. Rájött, hogy a vén banya
akármikor megzsarolhatja azzal amit délután tett.
- Juan. -
szólította meg a férjét, hogy mindent bevalljon neki, de aztán rájött, hogy
hiba lenne.
- Tessék? -
kérdezte a férj.
- Olyan boldog
vagyok. - súgta az asszony, és közelebb bújt a másikhoz, és legnagyobb
csodálkozására tényleg az volt.
- Aludjunk
kedves, nekem holnap el kell vinnem az orvost a másik telepre. - megcsókolták
egymást, és a férfi megfordult, hogy aludjon.
- Te, Juan.
- Tessék.
- Amint lehet,
cseréljük le ezt az ágyat.
- Jó, de
miért?
- Ki tudja,
hogy kik feküdtek már benne.
- Jó. - mondta
Juan, és fél perc múlva már Eulália hallotta az egyenletes lélegzését.
Ő még nem tudott aludni. Kavarogtak benne a nap eseményei. Rodrigó egy
órát maradt. Utána az asszony bement a fürdőbe és csak sikálta, csak sikálta
magát. Akkor hagyta csak abba, amikor a Mamma bejött.
- Na látod kedvesem, nem is volt olyan rettenetes. Mindjárt itt lesz a
férjecskéd, meg a gyerekeid, és a motyótok. A férjeddel madarat lehet fogatni.
Na ne sikáld már annyira magadat! Nincs kurva szagod.
A teherautó fél óra múlva érkezett meg. Juan ahogy belépett a lakásba,
felkapta az asszonyt, és boldogan ugrálva körbe forgott vele. A lányok
rohangáltak a szobákban, és azon veszekedtek, hogy melyik kié lesz.
- A kis Glóriának jár egy külön szoba. - szögezte le vitát nem tűrően a
Mamma.
- Hát persze, a háló melletti lesz az övé. - helyeselt Eulália, így a
babaholmikat behordták oda. A másik két szobába bekerült egy, egy ágy. A tizenhat éves Bessy aludt a
hét éves Evával, a tizennégy éves Marta pedig a tíz éves Ednával.
Hatalmas kényelem volt ahhoz képest, hogy eddig egy ágyban nyomorogtak. Aztán
teljes volt a boldogság, mert az apjuk beígérte mindenkinek a külön ágyat.
A nappali volt a legüresebb. A televízión kívül nem volt benne más csak
két szék, amit a vacsoránál kivittek a konyhába, ahol a lakás tartozékaként
bent volt egy nagy ebédlőasztal meg egy pad. A gyerekek a padon ültek, a szülők
pedig a két széken, és egy nagy tál sült krumplit ettek. A Mammát is hívták, de
az elővett egy nagy órát a szoknyája zsebéből, és közölte velük, hogy mennie
kell, mert ügyelni kell a lánykáira, aztán elviharzott sok boldogságot kívánva
a családnak.
Vacsora után mindenki megfürdött a kádban, és tisztán és boldogan ültek
be a nappaliba a földre, hogy megnézzék mit ad a csodagép, a tévé.
Egy óra múlva már mindenki unta Fidel Kastro magasröptű beszédét, és
lefeküdtek. Juan az új reménytől, és attól, hogy nem kell a takaró alatt teljes
csöndben szeretkezni, boldogan tette magáévá hitvesét, ő pedig szégyenkezve,
sírva fogadta férje közeledését. Juan elégedett volt. A sírást pedig a
boldogságnak tudta be.
Most pedig itt fekszik a takaró alatt egy új élet kapujában, háta
mögött egy újabb bűnnel. Felkelt, és átment Glóriához. A kislány nem aludt,
hanem csendesen nézegetett a szobában. Eulália felvette, és a mellére tette. A
baba mohón cuppogni kezdett. Anyja szeme megtelt könnyel, és fájdalmasan
gondolt arra, hogy majd oda kell adnia annak a némbernek.
Minden tele volt fonállal. Eulália pedig reggel hattól este tízig kötött, és horgolt. Készültek a piciny kabátkák, sapkák, cipők. A Mamma embere minden pénteken megjelent, és elvitte a holmikat, cserében pedig ott hagyta az újabb fonalakat, mag a kész árú árát. A bér nem volt túl sok, de kellett a pénz. Szép lassan bebútorozták a lakást.
Juan továbbra is fuvarozta az orvost, és mellette még vagonrakodást is
vállalat. Mire haza ért olyan fáradt volt, hogy a szexre már nem jutott ereje.
Eulália nem is bánta, mert még furdalta a lelkiismeret. Egy este amikor a férje
is lefeküdt végre, elhatározta, hogy bevall neki mindent.
- Te, kedves, el akarok mondani neked valamit.
- Jó. - fordult felé a férfi a sötétben. Eulália pedig mindent
bevallott, aztán várta, hogy mit szól hozzá a férfi. Ám a csöndben csak
egyenletes szuszogást hallott. Juan elaludt a fáradságtól, és valószínűleg
semmit sem hallott az egész vallomásból.
Másnap amikor Juan felébredt az asszony már a nappaliban horgolt.
- Mit akartál mondani tegnap? Sajnálom de elaludtam.
- Nem érdekes, butaság. - simogatta meg a férfi kezét, amely a fotelja
karfáján nyugodott, és áldotta a sorsot, hogy Juan semmit sem fogott fel az
esti mondókájából.
Glória szépen fejlődött. A
Mamma is meg volt vele elégedve. Gyakran ellátogatott a kis családhoz. Zajosan
caflatott végig a folyosón, mögötte mindig három, négy lánnyal. Euláliát
megcsókolta, mint a legjobb barátnőjét, aztán rohant Glóriához. Felvette, és
nagy kebleire szorította a csöppséget, aki boldogan látta meg az ismerős arcot.
- Tudja kedves, nekem is volt egy gyermekem, - fordult az anyához - de
egyéves korában meghalt. Pont ilyen gyönyörű volt, mint a maga kis Glóriája.
- Hogy hívták szegénykét? - kérdezte Eulália, mert jól esett neki az
asszony kitárulkozása.
- Mint a Szűzanyát, Maria.
- Szépnév. - mondta az asszony, és rámosolyodott a Mammára.
- Hát ezért lett nekem ennyi szép lányom. - vette fel újra az álarcát a
Mamma, pedig a szemében még ott csillogtak a könnycseppek a kis Maria után.
Végül mindenki megszerette a családban az asszonyt. Derűs modora
elviselhetőbbé tette a hétköznapokat. Ha jött, mindenkinek hozott valami
apróságot. A lányoknak édességet, Juannak újságokat, Euláliának pedig
fűszereket, fehérneműt.
Eulália szerette is, meg nem is. Félt attól, hogy megzsarolja szeretője
miatt, meg Glória miatt is aggódott. Egyszer az egyik lánnyal beszélgettek a
konyhában, amíg a Mamma Glóriával játszott.
- A Mamma mindig ilyen kedves veletek? - kérdezte a lányt, egy
alacsony, vékony, babaarcú, távolkeleti szépséget, aki éppen kávét főzött abból
a dobozból, amit ők hoztak.
- Általában. De tud nagyon durva is lenni.
- Például?
- Múltkor egy vendég panaszt tett rám, mert nem jól csináltam neki meg valamit, akkor éktelenül felpofozott az
öreglány, de én azért szeretem. Mindent neki köszönhetek. Ha ő nincs, éhen
halok az utcán.
- Mért, mi történt a szüleivel?
- Kaszinójuk volt Havannában. - ennél többet nem kellett mondania.
Eulália tudta, hogy mi történhetett velük. A forradalmárok lemészárolták őket,
mint az imperializmus jelképeit.
„Szegény lány, a jólétből, a kaszinók gazdagságából hová zuhant? ! „-
gondolta, és megsimogatta a helyes kis babaarcot.
- A Mamma minden kiválasztott gyerekhez eljár? - kérdezte fennhangon.
- Ó nem. Azokhoz csak havonta egyszer megy, de magukat szereti, meg
tényleg hasonlít a maga babája az ő gyermekére. Múltkor megmutatta a fényképét.
- Eulália egész büszke lett.
Glória már mászott, és a szeme még mindig kék volt. Ritkán sírt, és
hatalmas szemeivel érdeklődve nézett a világba.
Mostanra a nappaliba is kerültek bútorok. Szerencséjük volt. Egy
kiárusításon vették. Egy szekrénysort, egy kanapét, két fotelt, és két emeletes
ágyat. Végre mindenkinek volt ágya. Eulália hatalmas díszpárnákat varrt, így
esténként mindenki összegyűlt a nappaliban. A lányok a párnákra ültek a földön,
vagy a fotelekbe, a házaspár pedig a kanapéra. Nézték a tévét, ahol már javult
valamelyest a műsor. Volt a gyerekeknek esti mese, híradó, utána film.
Általában Szovjet, és csak utána kezdődött Kastro napi meséje. De addigra már a
két felnőtt is lefeküdt.
A mese után a kicsiket lefektették. Addig Glória is ott mászkált
körülöttük. Olyan volt, mint egy kis örökmozgó vonat. Dobálta a kis műanyag
játékait, amivel a Mamma bőven ellátta. Euláliának pedig lelkiismeret furdalása
volt, a többi lányával szemben. Nekik nem tudta megadni ezt. Még mindig eszébe
jutott, hogy miatta kerültek ebbe a helyzetbe, de már egyre kevésbé bánta.
Azok az éjszakák amikor Juan vagonokat rakodott, borzasztóak voltak.
Eulália félt egyedül, és féltette a férfit is. Éjjel nem volt túl biztonságos
az állomás környéke, másnap pedig két - háromórai alvás után kellett járnia a
környéket az orvossal. Ilyenkor rém álmok gyötörték, és másnap alig látta a
mintát amin éppen dolgozott. Ha ilyenkor jött a Mamma elvonult a nappaliba, és
azt mondta, hogy nem ér rá, az pedig nem szólt semmit, csak csöndben bevonult
Glória szobájába.
Lassan benépesedett a ház. Az emeleten még négy lakás volt. A szemben
lévőben egy magas fehér férfi lakott a gyönyörű fekete feleségével. Az
asszonyka terhes volt és nem dolgozott. A férje pártvonalon működött, és nagyon
jól kereshetett. Csöndesek, és kedvesek voltak.
Mellettük egy nagyszámú spanyol család lakott. Gomezéknak hívták őket.
A gyerekeik, hét volt, és a Markez gyerekek együtt játszottak a ház előtt.
Eulália örült neki, hogy a gyerekeinek vannak játszópajtásaik. Euláliáék
mellett pedig egy idős házaspár lakott, két macskával. Juan ha tehette,
bevásárolt nekik. Végül is kellemes kis közösség alakult ki az emeleten.
Egy nap a spanyol asszony, akit Lolitának hívtak, megállította a
lépcsőházban Euláliát.
- Kedves, miért engedi be magához azt a csúnya öregasszonyt a kupiból?
Majd szemet vet valamelyik lányára, aztán sírhat utána. - Eulália tényleg
elsírta magát.
- Melyiket? - kérdezte az asszony részvéttel.
- A kicsit. Így tudtunk csak kijönni a táborból. - szipogott Eulália.
Aztán ránézett a másikra, akinek szintén patakokban folyt a könnye.
- Hát maguk is?
- Igen. Az enyém már Havannában „dolgozik”.
- Hány éves?
- Tizenhét.
Attól fogva elválaszthatatlanok lettek a kicsi spanyol asszonnyal.
Átjártak egymáshoz, majd a két férfi is összebarátkozott. Manuel is alacsony
volt, de nagyon erős. Egy idő után már együtt jártak vagont rakodni, ha pedig
éppen nem volt dolguk, hatalmas kártyacsatákat vívtak.
Aznap amikor Glória megtette az első lépéseket, Manuel szerzett
valahonnan egy csomó szőnyeget és függönyt. A két asszony egész délután azzal
foglalatoskodott, hogy a két lakást kicsinosítsa. Gyönyörű lett. Mikor a közös
vacsora után Gomezék elmentek, Juan leült a nappaliban, és csodálta az
erkélyajtót is befedő függönyöket. Glória a fotel előtti kisasztalnál állt, és
hintázott a kis talpain. Bessy éppen behozott egy tálca pisztáciát, amit a
Mamma hozott, amikor Glória két lábon meglódult a függöny felé.
- Apa oda nézz! - kiáltott lelkesen Bessy.
- Csitt! - szólt halkan az apa, nehogy a hangos beszédtől megijedjen a
kislány, és elessen. Ő pedig boldogan kapta el a sötétítő függöny szélét, és
büszkén fordult vissza, hogy megnézze a hatást. Eulália, aki az ajtóból nézte
végig a produkciót, odaszaladt, és felkapva a gyereket össze –
visszacsókolgatta azt.
- Ha már a lányunk függönybe kapaszkodhat asszony, én azt mondom, hogy
kimásztunk a nyomorból. - mondta csendes boldogsággal Juan.
Bessy szerelmes volt. Visszavonhatatlanul elöntötték ezek az érzések. A kiválasztott Pancho volt, Gomezék legnagyobb fia. Egy busszal jártak a gimnáziumba, és egy reggel amikor mindenki kifelé bámult az ablakon, Pancho megérintette a kezét.
A mindig szorgalmas, és éber lány aznap begyűjtött egy szekundát. Este
aztán behúzta az emeletes ágyon a függönyt, amit apja szerelt fel, hogy el
tudjon szeparálódni a kamasz lány a húgától, és elővette a lábához felszerelt
szekrénykéből a naplóját.
Szép, bársonykötéses könyvecske volt. A Mammától kapta a tizenhatodik
születésnapjára.
- Egy ilyen szép nagylánynak, márt szüksége van ilyesmire. - mondta és
megcirógatta a lányka arcát. Eulália pedig rosszallóan nézett rájuk. Nem
szerette volna, ha Bessy is a Mamma műintézetében kötött volna ki.
Kinyitotta tehát a könyvecskét, és felírta az aznapi dátumot. Aztán
leírta, hogy mi történt a buszon. A keze is beleremegett, ha eszébe jutott a
fiú mélytüzű szeme.
Másnap már ő nyújtotta oda a kezét, a fiú pedig gyöngéden megfogta.
Bessy megint csak ábrándozva nézett ki az ablakon az órák alatt, de a tanárok
már tudták, hogy nála is elérkeztek az első szerelmes napok, és nem piszkálták.
Pancho ebédidőben a fiú barátaival ment a menzára, de úgy ült, hogy
Bessyvel jól láthassák egymást, tanítás után pedig megvárta. Lesétáltak egy
buszmegállót a parkon át, Bessy keze pedig végig az övében pihent.
Bessy egy órát késett otthonról. Az anyja kikiáltott a konyhából,
amikor becsapta maga után az ajtót:
- Gyere csak ide lányom! - Bessy pedig piros arccal lépett be.
- Hol voltál? - ripakodott rá az anyja.
- Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok. - mondta Bessy, és még vörösebb
lett. Eulália megdöbbent a válaszon, és egy pillanatra csend ereszkedett rájuk.
- Kibe?
- Pancho Gomezba. Haza is kísért. - a lány a boldogság és szégyen
keverékétől elsírta magát. Eulália otthagyta a fazekat, amiben éppen a vacsora
készült, és a lányához lépett. A keblére vonta, és simogatta a haját.
- Ez nagydolog kislányom. Most elnézem, hogy késtél, de máskor ne tedd.
Féltünk, és eddig sem volt ez nálunk divat. Pancho pedig rendes fiú.
A szerelem pedig sodorta a két fiatalt magával. Vasárnaponként moziba
mehettek, és sokat sétáltak a parkban. Sokszor magukkal vitték a kicsiket, így
úgy érezhették, hogy már nekik is családjuk van.
Az első csók a második vasárnap esett meg, miután jöttek haza a
moziból.
- Szerinted jól tette a lány, hogy máshoz ment? - kérdezte Pancho.
- Nem tudom. Azt hitte, hogy a fiú meghalt. Szörnyű dolog a háború.
Vajon már hány embert szakított szét?
- Ismered Simonov Várj reám! című versét? Az is erről szól.
- Igen. Nagyon szép. Valahol olvastam, hogy egy harcba induló katonát
úgy kell megcsókolni, mintha sosem térne vissza. Ha így csókolod meg vissza fog
jönni, mert ez élteti, vagy mi.
- Te már csókolóztál?
- Egyszer még a táborban.
- Kivel?
- Az egyik felügyelővel, de nem akartam. Azt mondta, hogyha megmondom a
szüleimnek, kiirtja az egész családot.
- Mást nem csinált neked? - kérdezte riadtan a fiú.
- Csak a mellemet markolászta. Mást is akart, de szerencsémre, arra
jött a parancsnok, és akkor elengedett. - Bessy szemébe könnyeket csalt az
emlék. Pancho pedig letörölte a kis cseppeket, aztán gyöngéden szájon csókolta
a lányt. Bessy pedig boldogan érezte, hogy ez most más érzés, mint amikor az a
barom csinálta. Lassan átkarolta kedvese vállát, és boldogan csókolt vissza.
Bessy minden éjjel egyre nyugtalanabbul aludt. Teste tűzessen
perzselődött, arca halovány lett, tekintete pedig méla, ábrándos. Sorra hordta
haza a rossz jegyeket az iskolából. A szülei hiába dorgálták, kérlelték, minden
hiába. Maga sem tudta irányítani ezeket a dolgokat. Egy vasárnap délután éppen
Gloriát sétáltatták a parkban, amikor végül Pancho is elővette.
- Kedves, mi történt veled mostanában. Színjeles voltál, most meg…
- Te tehetsz róla, illetve az, hogy szeretlek. Mára nem tudok
odafigyelni.
- Hát ennyire szeretsz? - mosolyodott el a fiú. Bessy elvörösödött, és
bólintott. A fiatalember elgondolkozva nézett a homokozóban játszó picikre,
majd megszólalt.
- Kérjél tanácsot Gonsales Mamma valamelyik lányától. Hátha tudnak
segíteni.
- Cicával, az egyik lánnyal elég jóban vagyok. Beszélek majd vele.
- Az melyik?
- Az a, karcsú, alacsony kis finom néger lány. Tudod nagy szemei
vannak, és mindig van egy - két gyöngy a hajába fonva.
- Jó. Addig is gondoljál kevesebbet, rám. - nevetett nagyot Pancho.
Cica egy hét múlva jött el a Mammával. Amíg a madám Glóriával volt
Bessy és Cica bevonultak Bessy szobájába. A lány elmesélte a problémáját és
Cica hosszasan elgondolkodott.
- Szerintem az a baj, hogy még nem voltál férfival. Beszervezek neked
szívesen valakit. Vagy ha akarod azt is elintézhetem, hogy Panchoval tölts egy
pár órát nálunk.
- De még csak tizenhét vagyok. - ijedt meg Bessy.
- Én is. - nevetett Cica.
Végül abban maradtak, hogy Bessy megbeszéli a dolgot Panchoval, és ha
úgy döntenek, akkor Cica megszervezi a dolgot.
-- Cica azt mondta, hogy a karnevál ideje alatt kéne lebonyolítanunk.
Tud adni egy szobát.
- Jó. Azt szeretném kérdezni, hogy biztosan akarod - e? - kérdezte
Pancho a lányt.
- Te akarod? - kérdezett vissza a lány.
- Nagyon szeretlek! - a lány hozzásimult. A kapualjban álltak, kezükben
bevásárló szatyorral. Az esti piacról jöttek. Ilyenkor lehetett némi húst
kapni. Már majdnem teljesen sötét volt, a fiú reszkető kézzel benyúlt a lány
blúza alá, és megsimogatta az apró kis melleket, és vágyakozón mondta még
egyszer:
- Nagyon szeretlek.
- Bessy, megromlik a húsotok! - köszönt rájuk mosolyogva az egyik
szomszédasszony. A kamaszlány elvörösödött, és kézen fogva maga után húzta
Panchot a lifthez.
A liftben nem volt senki rajtuk kívül. A szomszédasszony
összetalálkozott a férjével, és levitték a kutyát sétálni. A kabinban fogták
egymás kezét, és mielőtt az emeletre értek, Pancho végigsimogatta a lány arcát
és ismét azt monda:
- Nagyon szeretlek.
- Akkor szólok Cicának.
- Jó.
- Remélem, hogy nem lesz belőle semmi baj. Apámék rám bízták az utcabál
idejére a lányokat.
- Bízzad a dolgot Márthára! Már elég nagy, hogy megtegye.
- Igazad van. Te olyan okos vagy. - a fiú forrón megcsókolta, és tudták
mind a ketten, hogy meg akarják tenni.
- Szerbusztok lányok. Vigyázzatok nagyon egymásra! - Eulália sorban
cuppanós puszit nyomott a lányok arcára. Gloria nagyot sikkantott, és
belecsimpaszkodott anyja hajába.
- Az étel a tűzhelyen, az orvos telefonszáma a hűtő oldalára van
ragasztva, és fogadjatok szót Bessznek.
- Gyere már! Gomezék már
türelmetlenek. - Juan és Eulália az utcabálba igyekeztek. Az asszonyon gyönyörű
karton ruha volt. Egész héten ezen dolgozott, és most úgy érezte magát, min
mikor először ment táncolni Juannal. A férfin is öltöny volt, az egyetlen
amilye volt, alatta pedig vakítóan fehér, frissen vasalt inget viselt.
Az asszony kénytelen volt menni, mert a férje megfogta a kezét, és maga
után húzta. A Gomez házaspár is akkor lépett ki az ajtón, ők is nagyon
elegánsak voltak, és elindultak az utca felé, ahonnan már hívogatóan szólt a
zene.
- Ha anyuék ezt megtudják,
agyoncsapnak. - nyafogott Martha.
- Honnan tudnák meg?! - nézett fenyegetően a húgára, az pedig megrázta
göndör fekete fürtjeit. - Nekem is jár egy kis tánc. Nem vagyok már kis pisis.
Te meg büszke lehetsz, hogy rád bízom a gyerekeket. Anya azt mondta, hogy
fogadjatok nekem szót.
- Jól van, na, én csak úgy mondtam. - szeppent meg Martha.
- Na azért. Jók legyetek, az étel a tűzhelyen, az orvos telefonszáma a
hűtőn, éjfél előtt itthon leszek.
- És ha anyuék előbb hazaérnek? - okvetetlenkedett ismét Martha.
- Az nem lehet, és ha meg igen, az az én bajom. - mondta Bessy, bár a
lehetőségtől kissé megijedt. Fogta a kardigánját, és elindult.
Lent az utcán már vidám párok siettek a tér felé. Markezék és Gomezék
izgatottan sodródtak a tömeggel. A földszinti ablakokat átalakították
standokká, és vattacukrot, frissítőket, olcsó ékszereket és legyezőket lehetett
kapni.
Mind a két asszony kapott egy -
egy legyezőt. Eulália csendben forgatta a kézzel festett csodát.
- Nagyon régen nem vettél nekem semmit, és ezt sem érdemeltem meg.
- Dehogy nem. Csodálatos asszony vagy!
- Nem tudhatod te azt…
- Olyan furcsa vagy néha?! - fordította maga felé az asszonyt a férje,
és mélyen a szemébe nézett.
- Á semmi. - nevette el magát az asszony, azzal megfogta a férfi kezét,
és Gomezék után iramodtak.
Pancho a kapu mellett várta a kedvesét. Mikor az odaért hosszan
megcsókolták egymást, majd elindultak a kupleráj felé. A tömeggel együtt haladtak
egy darabig, aztán betértek egy mellékutcába. Arra is kellett vigyázniuk,
nehogy összeakadjanak a szüleikkel. Egy negyed órai menetelés után értek a
nyilvánosház hátsó bejáratához. Pancho háromszor röviden csengetett a
megbeszéltek szerint. Nemsokára Cica jelent meg az ajtóban fekete selyem
köntösben és kissé zilált hajjal.
- Gyertek gyorsan. Nagy muri van ma nálunk, és vissza kell sietnem,
mert különben kikapok a Mammától. - Bentről zene, zsivaj, és nevetés hangja
szűrődött ki. - azzal elindult az elsőre a hátsó lépcsőn.
- Ezek itt a kis privát lakásaink. A Mamma például ott lakik. Ne
izguljatok, ide nem jönnek fel a vendégek. Itt meg én lakom. - nyitotta ki az
egyik ajtót a nyakában lévő kulccsal. Beléptek, és a lány felkapcsolta a
villanyt. Egy kis garzonlakásban voltak.
- Ugye szép? Hát érezzétek jól magatokat. Ha elmentek csak csapjátok be
az ajtót. Kívülről csak kulccsal lehet kinyitni. Tisztát húztam. Ha készen
vagytok a lepedőt kérlek áztassad be a mosdóba. - mondta, azzal kisietett. Ők
ketten pedig ottmaradtak életük nagy kalandjára készülve.
A Markez és a Gomez házaspár hamar elsodródott egymástól. Juan még
odakiabált nekik:
- Egy óra múlva a frissítős sátornál! - aztán átadták magukat az
önfeledt táncnak. Három zenekar játszott, amíg az egyik a színpadon volt, a
másik kettő pihent.
Eulália behunyta a szemét, és átadta magát a bőrét is perzselő táncnak.
A tér már dugig volt táncoló emberekkel. A levegő megtelt olcsó parfüm, és
izzadság szaggal. A belseje is beleremegett, amikor Juan a derekát megérintette
pörgés után. Az egyik énekesnek a hangja búsan töltötte be a forró éjszaka
csendjét, és ő végre igazán boldog volt, úgy ahogy mindig is szerette volna.
- Szerintem lázas. - mondta Edna a kétségbe esett nővérének.
- Akkor meg miért nem hozod már a lázmérőt?! - ripakodott rá a
megszeppent kislányra Martha és remegő kézzel vetkőztetni kezdte Gloriát, hogy
meg tudja hőmérőzni a popsiján keresztül. A kislány egyfolytában sírt amióta
Bessy elment. Nagy kék szemei árasztották magukból a könnyeket, mint egy bővizű
forrás.
- Harminckilenc. - hűlt el Martha. - Most mit csináljak?
- Hívd fel az orvost! - javasolta Edna.
- Nem, azt nem lehet. Még
elvenné a Mamma ha megtudná, hogy beteg lett.
- Nem azt mondtam, hogy a Mammát hívd fel!
- A Doki a Mammánál van.
- Mond azt neki, hogy én vagyok
beteg.
- Ez nem rossz ötlet, de előbb tegyünk rá hűtő borogatást.
- Gyáva. - mondta Edna, és elindult a borogatást elkészíteni.
- Félek egy kicsit. Te már voltál így lánnyal?
- Egyszer egy kurvával ebben a házban. - Bessy kimeredt szemekkel
nézett Panchora.
- Nem ismertelek még akkor. - a lány arckifejezése megenyhült. Gyorsan
vetkőztek, aztán bebújtak a frissen húzott ágyba. A fiú lassan gyöngéden
irányította a dolgokat. Bessy, ha tapasztaltabb érezhette volna, hogy
kedvesének ez nem a második esete. Az volt az igazság, hogy amíg a nővére még a
Mammánál volt ő sűrűn megfordul az intézetben, és alaposan kitanulta a
szeretkezés tudományát.
De Bessy most nem törődött ezzel. Boldogan élvezte kedvese minden
mozdulatát. Hamarosan megfeledkezett a félelmeiről, és mikor arra került a sor,
boldogan fogadta magába Panchot. Először fájt, aztán már nem. Testében hullámok
indultak el, és kezdte elborítani a gyönyör, ám a várt beteljesülés nem jött
el.
- Nem fájt? - kérdezte utána Pancho.
- Egy kicsit az elején.
- Élvezted?
- Igen, az elején de aztán…
- A következő még jobb lesz. - simogatta meg a haját a fiú, aztán
kezdte előröl. Lassan, megvárva, hogy a lány ismét izgalomba jöjjön, tette újra
magáévá, és most Bessy az aktus végén tényleg az egekbe repült.
Lassú tánc következett. Eulália szorosan Juanhoz simult.
- Imádom a hajad illatát. Mikor hazajöttünk a földekről, és leültünk a
barakk elé, beszívtam a hajad illatát, és elfelejtetem mindent. - súgta a férfi
a felesége fülébe.
- Emlékszel arra az éjszakára, amikor először táncoltunk?
- Hát persze.
- Szeretnék újra úgy együtt lenni veled. Olyan szabadon, gyerekek
nélkül.
- Kiáltoztál a végén.
- Igen, te meg sírtál.
- Azt mondtad egyszer, ha megint így tehetnénk, fiúnk születne.
- Jó lenne, csak egyszer. - nevetett az asszony, és belefúrta az arcát
Juan vállába.
- Hát legyen úgy. - mosolygott sejtelmesen a férfi, és kézen fogta a
csodálkozó nőt, és elindult a téren át. Befordultak egy utcába, majd megálltak
egy kapu előtt. Juan két rövidet és egy hosszút csengetett. Kisvártatva Cica
jelent meg az ajtóban.
- Siessenek, sok a dolgom. - mondta a lány, és megpróbálta a frizuráját
helyrerakni, de a mozdulattól csak még jobban szétesett. Gyorsan felszaladt
azon a lépcsőn, amelyen nem sokkal előbb Bessyéket vezette fel, és kinyitotta a
szemközti lakást, mint ahol a fiatalok voltak.
- Érezzék jól magukat. - mondta és kinyújtotta a markát. Juan
belecsúsztatta az előre kialkudott pénzt, és azzal a lány elment. Lefelé
elégedetten gondolta, hogy a kedves papával a leánykája légyottját is
kifizettette.
Eulália és Juan pedig izgatottan dobálták le magukról a ruhákat, aztán
boldogan bújtak egymás karjába. Mohón, forrón szeretkeztek. Kiáltozva, lihegve
elégültek ki, és közben eszükbe sem jutott, hogy lányuk most veszti el a
szüzességét a szemközti lakásban.
- Halló, Doktorúr?
- Beteg vagy Martha?
- Nem én, hanem a kicsi.
- Mi a baja?
- Lázas. 39 fok.
- Hol van a nővéred? - Martha agya gyorsvonati sebességgel járt.
- Lement a patikába lázcsillapítóért. - nyögte ki végül.
- Ügyes. Dicsérte meg a doktor.
- Mindjárt ott leszek.
- Borogattuk is.
- Nagyon jól tettétek. - mondta az orvos, aztán letette a kagylót.
Martha hosszas töprengés után úgy döntött, hogy mindent elmond az orvosnak. De
végül az döntötte el a dolgot, hogy a kislány teste tele lett piros kiütéssel.
Negyedtizenkettő volt. Bessy és Juan felkeltek, majd beáztatták a
lepedőt, ahogy Cica kérte. Volt is miért. Bessy pont úgy vérzett, mint az első
menstruációjánál. Mindent elrendeztek, és elhagyták a lakást. Éppen a lépcsőn
mentek le, amikor meghallották, hogy a doki mit telefonál. Mint az őrültek úgy
szaladtak haza.
Martha szívecskéjéről hatalmas kő esett le.
Markezék csak hajnali háromkor értek haza. Boldogan, nevetgélve léptek
be a lakásba, ám ijesztő kép fogadta őket. A doki vizesborogatással a kezében
rohant át éppen az előszobán.
- Semmi baj, nem kell megijedni. - mondta, persze ettől a házaspár
teljesen pánikba esett. Pedig tényleg nem volt nagy baj. Glória kanyarós volt.
Eulália hányt. Állt a fürdőszobában a mosdó fölé hajolva, és
öklendezett, mint már oly sok reggele. Terhes volt. Azon az őrült éjszakán
történt meg a dolog ott a kuplerájban. Megint kellemes bizsergés fogta el
amikor azokra az órákra gondolt. Aztán pedig a lelkiismeret furdalás lett rajta
úrrá mikor eszébe jutott, hogy itthon feküdt a beteg lánya. Szerencsére Glória
erős gyermek, és hamar rendbe jött. Megint felfordult a gyomra és ő a mosdó
fölé hajolt. Egyik gyermekével sem volt így rosszul. Kisebb szédülések voltak,
de ilyen heves hányás nem. A derekát fogva egyenesedett fel a roham után, és
ekkor meghallotta a hangot. Köhögés, öklendezés, köpködés. Valaki hányt a
WC-ben. Eulália áttámolygott a szomszéd helyiségbe, és Bessyt találta ott
sápadtan, a kagylónak támaszkodva.
- Mit ettél drágám? - a kérdésre Bessy rémülten nézett az anyjára, és
ismét a WC fölé hajolt. Euláliának nem tetszett a lánya arckifejezése. A roham
után betámogatta a nappaliba, és lefektette a kanapéra.
- Szóval lányom mi történt? - Bessy szeméből megeredtek a könnyek.
- Hány hónapos vagy? - ripakodott rá a zokogó lányra az anyja.
- Mint te. - nyögte ki nagy nehezen.
- Szóval itt a lányok előtt csináltátok? - ordított most már az
asszony, és egy hatalmas nyaklevest adott Bessynek.
- Nem… anya, nem. Elmentünk a Mammához.
- Itt hagytad magukra a kicsiket?
- Nem, Martha vigyázott rájuk. - Eulália visszább vette a hangját, hisz
ő is pont ezt tette.
- Ha akkor történt, ezen már nem segíthetünk. Meg kell szülnöd a
gyereket.
- Én meg is akarom. Szeretem Panchot és össze akarunk házasodni.
- És az iskola?
- Majd estin.
- Gyerek mellett? Te kis buta, hol élsz? Na és melyik családot
akarjátok boldogítani? Ott is annyian vannak, hogy már egy gombostűt sem lehet
leejteni. - Bessy megint zokogni kezdett.
- Nehem… tuhud… juk…! - Eulália megsajnálta. Leült mellé az ágyra, és
magához ölelte.
- Majd beszélünk apáddal. Ő mindenre tud megoldást.
Markezék és Gomezék a Markez család nappalijában ültek. Bessyt az egyik
sarokba, Panchot pedig a másikba ültették egy - egy székre. A lány csendben
sírdogált, a fiú pedig sápadtan, lehajtott fejjel ült. A többi gyerek
Gomezéknál volt. Martha vigyázott rájuk.
- A baj megtörtént szomszéd. Nem is tudom, hogy mit mondjak ennek a
nagy laklinak a nevében. Tizennyolc éves, és annyi esze sincs, mint egy
baknyúlnak. - Juan lehajtott fejjel ült az asztalnál, és csendesen szólalt meg.
- Pancho, igaza van apádnak. Nem erre számítottam amikor el kezdtél
járni a lányommal. De ha már így esett, mik a terveid?
- Elveszem Bessyt.
- Hol akartok lakni?
- Ha lehet egy pár hónapig itt. Beszéltem a sarki benzinkutassal, az év
végén az öreg Tom nyugdíjba megy, akkor megkapom az állását, és vele a kút
mögötti kis lakást is - mondta büszkén. - Csak egy párezer peso előleg kéne.
- Nektek mennyi pénzetek van? - kérdezte Juan Manueltől.
- Nem sok, de kérhetek két - háromezret a havannai lányomtól. De nem
csak erről van szó. Mi lesz az iskolával?!
- Én idén már érettségizek. A gyerek csak novemberben érkezik. Addigra
már nem laknánk itthon.
- Na és az egyetem? - kérdezte Manuel.
- Majd estin.
- Bessynek még egy éve hátra lett volna - szólt közbe Eulália.
- Én majd befejezem, ha nagyobb lesz a gyerek.
- Szintén estin?! - szólalt most meg gúnyosan Lolita is.
- Nem akartuk ezt anyám, szeretjük egymást, és boldogok akartunk lenni.
Ügyetlenek voltunk, de vállaljuk a következményeit.
- Nézd, fiam - mondta Juan. - Minekünk nagyon lentről kellett felküzdenünk
magunkat, egy apró kis tévedés miatt. Azt akartuk, hogy a gyerekeinknek jobb
élete legyen ebben az elátkozott világban, de úgy látom nem így lesz.
Tanulhattatok volna, egy kicsit összeszedhettétek volna magatokat, de ha így
folytatjátok, ti is adhatjátok el a lányotokat, tudjátok, hogy minek.
- Sajnos más utat mi sem látunk, mint amit itt felvázoltatok nekünk -
vette át a szót Manuel. - Most összekaparjuk nektek a kezdőtőkét, de aztán meg
kell állnotok, a saját lábatokon.
- Köszönjük - állt fel Pancho. Odalépett az asztalhoz, és szégyenkező
arccal kezet nyújtott Juannak.
Az esküvőn, amire júniusban került sor, és amit minden tiltakozás ellenére a Mamma állt, már Bessynek is, és Euláliának is szép nagy pocakja volt. A kis lakást a benzinkút mögött berendezték. Egy kis garzon volt. A berendezést a Mamma és Legna, Gomezék lánya állta. Az esküvőre is eljött, és végre megismerhették a szomszédok. A Mamma boldogan ölelte át a régi ismerőst, a lány alig bírt kibontakozni a hatalmas karok öleléséből.
- Jaj lelkem, alig lehet rád ismerni, olyan szép lettél. Mutasd magad!
- mondta az asszony, és eltolta magától a zavartan mosolygó lányt. Tényleg
gyönyörű volt. Magas, karcsú alakját feszes kisestélyi hangsúlyozta ki. Fekete
haját kontyba tűzte. Enyhén széles arcában hatalmas sötét szemek ültek, finom
vonalú orra alatt pedig csöpp, pirosra rúzsozott szája, mint egy szem eper
pompázott.
Bessy gyönyörű volt. Alig öt hónappal ezelőtti lányos arca
megasszonyosodott. Fekete bőrén vakítóan
fehérlett az esküvői ruha. A ráncok elrejtették gömbölyödő hasát, de a pap így
is csóválta a fejét, és megjegyzést tett a fehér ruhára, de Bessy csak
nevetett. Büszke volt magára, és a gyerekre.
A gimnázium harmadik évét végül simán befejezte, aztán Pancho
biztatására beiratkozott az esti iskolába.
Pancho is jól festett, bár az egyik barátjától kölcsönkért öltöny egy
kicsit lötyögött rajta, de ez alig volt feltűnő.
A lakodalmat, furcsán tartották. Az asztalokat kitették a folyosóra a
házban, és így a szomszédok, meg a vendégek akkor jöttek és mentek, amikor csak
akartak.
Az ifjú pár mindenkitől kapott valami kis apróságot. Nem nagy dolgokat,
hisz senkinek sem volt túl sok pénze.
A vacsora után átkísérték az őket a benzinkúthoz, aztán mindenki hazament.
Pancho és Bessy éjjel ébren feküdtek egymás mellet. Végre megint
kettesben lehettek, de most nem ennek örültek.
- Nem bántad meg? - kérdezte a fiú.
- Szeretlek, itt nincs hiba. De a gyerek jöhetett volna később is.
- Majd dolgozunk, és meglásd jó életünk lesz.
- Tudom - bújt a fiú karjaiba az ifjú ara. - Félek a szüléstől.
- Szegénykém, - simogatta meg a sötétben kedvese arcát Pancho. - de
képzeld el, hogy lesz egy olyan szép babánk, mint Gloria.
- Csak nehogy ő is oda kerüljön, ahova Glória.
Bessy az egyik ágyon vajúdott, Eulália a másikon. Bessyt a mentő hozta be a korházba délután. Juan, Pancho, Eulália és Lolita a Doki kocsiján jöttek be. Egy órát voltak a váróban, amikor Euláliánál is megindultak a fájások. A nővérkék nevettek amikor megtudták, hogy mi történt.
Bessy arca verejtékben úszott, és fáradtan mosolygott az anyjára.
- Ne félj, lányom nem fogsz belehalni. Téged még én is nehezen
szültelek, de aztán a többi megy mááár… - nyögött fel az asszony, mert a fájás
iszonyatos erővel tört rá. Bessy fölkelt, és odatámolygott a másik ágyhoz.
Megfogta anyja kezét, és aggodva nézett rá. Szinte mindegyik testvére
születésénél ott volt, de még nem látta ilyennek az anyját. Kapkodva vette a
levegőt, és fekete szeméből sütött a félelem.
- Nővérke! - kiáltotta. A hívásra besietett a nővér. Egy kis fiatal,
rátarti lány.
- Mi a baj?
- Azt hiszem, az anyám rosszul van.
- Ilyenkor mindenki rosszul van. Maga sem hozza a legjobb formáját -
mondta, azzal kiviharzott a szobából.
- Hagyd, csak lányom. Nem lesz semmi baj - nyugtatta meg a lányát
Eulália. Bessynek le kellett feküdnie, mert jött a következő roham.
Három óra múlva tolták be a szülőszobára. Eulália még vajúdott. A
szülés fájdalmát hamar elfeledtették azok a pillanatok, amikor a kisfiát a
kezébe adták. Aztán betolták a tiszta korterembe, ahol egy pár perc múlva
Pancho és az apja jelentek meg.
- Anyával mi van? - kérdezte fáradtan.
- Most szül. Úgyhogy nem is maradok sokáig - simogatta meg az apja a
haját. - Gyönyörű az unokám - monda
Juan, azzal átsietett a szülőszoba elé.
Pancho boldogan fogta a kismama kezét, és beszélgettek a kis Anierről.
- Vajon öcsém lesz - e? - kérdezte Bessy.
- Apádék már nagyon szeretnék. Öt lány, na nem semmi.
- Hát igen. De legalább az unokájuk fiú. - nevetett Bessy.
Bejött az orvos, és odahajolt Pancho füléhez, és súgott neki valamit.
- Valami baj van a gyerekkel? - kérdezte aggódva a lány.
- Nem. Mindjárt jövök - mondta Pancho és kisietett az orvos után.
- Azt kérdezi az orvos, hogy hajlandó vagy - e a kisöcsédet is
szoptatni? - ült le az ágymellé Pancho. Bessy csodálkozva nézett a férjére.
Apja meg sem állva az ágy mellett az ablakhoz sietett, és kifelé bámult rajta.
Most Pancho szeme is megtelt könnyel.
- Mi van? Mi történt?
- Anyád szíve nem bírta a szülést. Meghalt.
Bessy döbbenten nézet előbb Panchora, majd apja hátára. Juan vállai rázkódtak a néma zokogástól.